Szaladok az utcán, minden erőmet beleadva. De egyre közelebbről hallom a lábdobogást. Miért kellett gyalog jönnöm? Miután végeztem a fotózáson mehettem volna taxival, vagy felhívhattam volna Tomot. De nem, én sétálni akartam mert nagyon jó idő van. Igaz már egy ideje sötét van, de gondoltam mi baj lehet. Hát itt van , mindjárt utolér. Szaladok, de hiába. Kibicsaklik a lábam és elesek. Végem van, ez jut eszembe egyből. És sajnos igazam lett. Hiába állok fel, és szaladnák tovább, de utolért és megragadta a karomat. Maga felé rángatott, egy nagy kárörvendő vigyorral az arcán. -Na végre, hogy utolértelek. Már azt hittem a végén hazaérsz.-vágta oda nekem de közben röhögött. -Kérem ne bántson. Engedjen el, nem mondok senkinek semmit. Megígérem. Odaadom minden értékemet, csak ne bántson.-rimánkodtam neki de hiába. -Hát pedig nekem nem kell más csak te..
Közben már szaggatta le rólam a ruháimat. A nyakamat harapta, a mellemet szorongatta. Nekem már patakokban fojt a könnyem, rúgtam, kapálóztam de nem értem el semmit. De igen azt, hogy kaptam egy hatalmas pofont amitől a földön kötöttem ki. -Te szemét kurva, most már nyughass mert csak neked lesz rosszabb. Ez után belém rúgott egy hatalmasat. összegörnyedtem, ruha már alig volt rajtam. Lerángatta rólam azt a keveset is. Mivel a lábaimat próbáltam összeszorítani, befeszíteni hogy ne férjen hozzám de hiába. Sokkal erősebb volt oldalra fordított, leszorított, hogy mozdulni már nem bírtam. Sírtam, sikítottam de senki nem hallotta meg. Senki nem segített rajtam. Megerőszakolt, nem is egyszer. Kiélte magát az biztos. Miután úgy gondolta, hogy végzett, még belém rúgott párat. -Remélem itt döglesz meg.-vágta még utoljára oda és elment.
- Ébredj te senkiházi!!- rángat meg a nevelőnő. -Ébredj már!! Nem hallod??-rángat tovább.
-Fent vagyok.-motyogom és felülök az ágyon. De ennek ellenére nem enged el. -Engedjen el!!-kiabálok mostmár én is.
-Te velem ne kiabálj! Kinek képzeled magadat? Te egy senki vagy, fogd már fel!- kiabál nekem. -Még jó, hogy nem keltetted fel a többi kis szarost...-mondja ő amikor torka szakadtából üvöltött. -Már megint el kellett játszanod a műsorodat?? Egy estét kibírhatnál nélküle!
-Higgye el nem jókedvemből teszem...-motyogom, mert már nem sokáig bírom. Így is egy árva könnycsepp végigfolyik az arcomon. Még jó, hogy sötét van és nem látja ez a boszorka. De hála az égnek már nem is fogja mert megfordul és kimegy a szobából.
Minden este ez van, megálmodom azt ami az anyámmal történt. Megerőszakolták és ott hagyták. 4hónapig volt kómában amikor felkelt már nem tudta megszakíttatni a terhességét. Így lettem én. Miután anyám megszült, még próbált velem foglalkozni, de azt mondta, hogy egyre jobban hasonlítok arra az emberre, így a nagybátyám nevelt egy ideig, de ő is családot alapított így kerültem ide. Ebbe a lepratanyába, igen ez egy intézet árváknak. Méghozzá lányoknak, fiút ide nem vesznek be. Van aki kikerül innen, de nekem nem sikerült. Volt már olyan, hogy engem akartak. De amikor megtudták, hogy egy erőszakoló volt az apám, így már nem kellettem senkinek sem. Pedig én nem tehetek semmiről sem. Visszafeküdtem az ágyra és álomba sírtam magam. Bárcsak jobb életem lehetne...
Másnap reggel korán keltem. Igaz nem magamtól. A tegnap esti sárkány ismét engem zaklat. Megint rágat és kiabál.
-Kelj fel hallod!! Szedd össze magad, hozzád jöttek. Az igazgatóiban várnak.-húzza el a száját. Na ha már neki nem tetszik akkor az nekem csak jó lehet. Gyorsan kipattanok az ágyból és felöltözök. Ezután megindulok az igazgatóhoz.
-Na végre, hogy ideértél. Amanda a hölgy Carolin Davis... ja majd elfelejtettem, én vagyok Amanda. Amanda Davis a nevem és 17 éves leszek 1hónap múlva, szóval már nem sok van hátra az itteni börtönben. Lassan szabad leszek, és olyan messzire megyek innen, hogy senki ne tudja a múltamnak azt a részét ami miatt el vagyok ítélve.. De megint elbambultam..
-A többit én szeretném neki elmondani ha lehet.-mosolyog az igazgatóra és utána rám. Ennyire őszinte mosolyt még életemben nem láttam. Jól esett főleg egy ismeretlentől.
- Szóval, szólíts csak nyugotan Carolnak. Otthon mindenki így hív. Én vagyok a nagybátyád felesége ezért egy a vezetéknevünk. Na ez mindegy is, azért jöttem mert, hozzánk költözöl...
Sziasztok... hát ennyi lenne mára... jó olvasást... maximum 1hét múlva itt leszek a 2fejivel. :D Viki
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése